for %a in (c:\frissítések_helye\*.exe) do %a /q /z

Ezzel a paranccsal egymás után meghívhatjuk a hotfix-telepítőket a /q parancs gondoskodik a csendes futásról (nem kell a varázslót kattintgatni), a /z pedig utasítja a telepítőt, hogy ne indítsa újra a rendszert.

A későbbiekre el is tehetjük ezt a parancsot egy kötegfájlba, pl. "installhotfix.cmd" néven. Ez esetben a következő formában írjuk be a batch-fájlba a parancsot:

for %%a in (c:\frissítések_helye\*.exe) do %%a /q /z

Válasszuk a "Visszazárás" lehetőséget.

A Windows ekkor leáll, majd kicserélhetjük az alkatrészeket. A rendszer legközelebbi bekapcsolásakor elindul a Windows telepítő, ahol újra meg kell adnunk pár fontos adatot, többek közt a tulajdonos (cég) nevét, a termékkulcsot, hálózati beálíltásokat. A telepítő ezután felismeri az új eszközöket és telepíti a megfelelő illesztőprogramokat.

Ha minden jól ment, a telepítés végeztével az ismerős asztal, beállítások és programjaink köszönnek vissza.

A sysprep alkalmazás a "Windows XP SP2 telepítési eszközök" csomag része, melyet letölthet a kapcsolódó hivatkozásoknál.

A Wake-On-LAN alapvetően egy szoftver-hardver megoldás a távoli számítógép beindítására. Annak ellenére, hogy ma már szinte mindegyik hálókártya és alaplap ismeri ezt a funkciót, a felhasználók zöme még mindig nincs tisztában a WOL használatával, illetve gyakori tévhitek miatt különböző dezinformációk terjednek.

Az ATX szabványnak megfelelő számítógépek normál kikapcsolásakor a rendszert valójában nem áramtalanítjuk. Kikapcsolt állapotban is vannak eszközök, amelyek továbbra is kapnak tápellátást. Ha a WOL funkciót aktiváljuk, akkor a PC kikapcsolása után a hálózati kártya továbbra is muködni fog (igaz csökkentett funkciókkal) és folyamatosan figyeli a bejövő ethernet-csomagokat. Ha a megfelelő csomag érkezik ("magic packet"), akkor a hálózati kártya jelzést küld az alaplap számára, amely beindítja a gépet.

Szükséges hardver eszközök:

- minimálisan ATX 2.01 szabványnak megfelelő tápegység,
- ATX-es alaplap WOL csatlakozóval,*
- minimum PCI 2.1 kompatibilis hálózati kártya WOL csatlakozóval,*
- WOL kábel (3 eres szalagkábel).

* abban az esetben, ha mind a hálózati kártya, mind az alaplap támogatja 2.2-es PCI szabványt, akkor a WOL kábel elhagyható. Egyéb esetben ajánlott a használata.


Hardver telepítési lépések:

- hálózati kártya behelyezése a megfelelő PCI csatlakozóba,
- hálózati kártya és az alaplap összekötése a WOL kábellel,
- alaplap BIOS-ában a WOL engedélyezése (általában a "Power Management" opció alatt).


Egyéb szükséges eszközök, adatok:

"Magic Packet" előállításához szükséges szoftver,
cél hálózati kártya MAC-címe.

A fenti lépések végrehajtása után a számítógép készen áll a Wake-on-LAN használatára. (Nem szükséges sem meghajtóprogram (driver), sem bármilyen más szoftver).

A számítógép ettől kezdve kikapcsolt állapotban is figyeli az ethernet forgalmat. Abban az esetben, ha a felélesztő csomagot un. "Magic packet"-et érzékeli, a számítógép elindul (vagy a sleep állapotból, vagy a shut down állapotból).


FIGYELEM! A WOL nem kapcsolja be a gépet:

- áramtalanított, kapcsolóval lekapcsolt tápegység esetén,
- WOL kábel nélkül.


MAC address meghatározása:

A WOL használatához szükséges a cél számítógép hálózati kártyája MAC-címe. Az "Ethernet Adress" vagy "MAC address" egy 48 bites szám, amely azonosítja az adott hálózati kártyát. Minden ethernet-hálózatba kapcsolt eszköznek kötelezoen van MAC-címe, amely teljesen egyedi.
A 48 bit első 24 bitje az úgynevezett "Organizationally Unique Identifier" (OUI), amely a hálózati eszköz gyártóját, a többi pedig az adott IC-t (kártyát) azonosítja.

Helyi hálózati kártya esetén könnyen meghatározhatjuk a MAC-címet:

- Window 9x rendszer esetén a Start menü - futtatás mezőjébe írjuk be a "winipcfg.exe" parancsot (idézőjelek nélkül),
- Windows NT/2000/XP rendszerben nyissunk egy pararncssort, majd adjuk ki az "ipconfig /all" parancsot (idézőjelek nélkül)
  (Windows NT/2000/XP rendszerre is létezik a "winipcfg"-hez hasonló grafikus eszköz, mely innen letölthető)
- Linux operációs rendszer alatt szintén az "ipconfig" parancsot alkalmazzuk.

Távoli számítógép MAC-címének meghatározásához használjuk az mcgetmac parancssoros alkalmazást "mcgetmac számítógépnév" vagy "mcgetmac távoli_számítógép_ip-címe" formában.


A "Magic Packet" előállítása

A felélesztő csomag küldésére nagyon sok program létezik mindenféle operációs rendszerre.

Windows rendszerhez hármat ajánlok:

wol.exe
mc-wol.exe
PowerOff 3.0

Az első egy egyszerűbb, parancssoros, a második egy szintén parancssorból működő, de több funkciót támogató eszköz.
A PowerOff egy grafikus program, melyen egyszerűen beállíthatunk minden paramétert, a WOL-on kívül egyéb funkciókkal is rendelkezik, úgy mint a távoli (vagy helyi) számítógép kijelentkeztetése, hibernálása, készenléti állapotba küldése, a monitor kikapcsolása, stb. Mindehhez figyelmeztető üzenetet is küldhetünk a számítógép előtt ülő felhasználónak, egy visszaszámlálóval egyetemben.

A WOL alapvetően ethernet alapú, így bármilyen más protokoll utazik az ethernet csomagban (TCP/IP, IPX/SPX stb.) a WOL muködni fog.
A router-el vagy switch-el elválasztott hálózatok esetén a WOL megfelelő port-átirányítással (port-forward) szintén működőképes.

Ha többfelhasználós környezetben használjuk számítógépünket, sok időt és munkát takaríthatunk meg, ha a rendszer telepítése és beállítása után készítünk egy alapértelmezett felhasználói profilt.

Amikor egy újonan létrehozott felhasználó először jelentkezik be a Windows-ba, még nincs profilja, így a rendszer a
\Documents and Settings\Default User mappában tárolt alapértelmezett beállításokkal látja el az új fiókot.

Ha nem szeretnénk minden egyes új felhasználónál beállítani a felhasználói felületet, programok működését, testreszabhatjuk a "Default User" profilt. Ehhez a következő lépések szükségesek:

	Állítsuk be egy rendszergazda jogosultságú felhasználó teljes profilját szánk íze szerint, ahogy a "sablont" majd látni szeretnénk.
	Jelentkezzünk ki, hogy a Windows mentse a beállításokat, majd lépjünk be a "Rendszergazda" felhasználóval. A Sajátgép tulajdonságlapján navigáljunk a Speciális fülre, majd a Felhasználói profil résznél kattintsunk a Beállítások gombra.
	Jelöljük ki az első pontban sablonként elkészített felhasználói profilt, majd kattintsunk a Másolás gombra. Célkönyvtárnak adjuk meg a "\Documents and Settings\Default User" mappát, majd engedélyezzük "Mindenki" számára a hozzáférést.

A felbukkanó kérdésre az "Igen" gombot válasszuk!

Ezután az újonan belépő felhasználók (akik még nem rendelkeznek felhasználói profillal) az általunk testreszabott felületet, beállításokat fogják alapértelmezésként kapni.

A FlashGet letöltésvezérlő a reklámokért cserébe ingyenesen használható. Ha zavarnak az egyébként nagyszerű programban villogó reklámcsíkok, valamint a program futása közben véletlenszerűen felbukkanó reklámablakok, akár ki is iktathatjuk ezt a "funkciót".


Először is lépjünk ki a programból, majd a \Program Files\FlashGet\ads mappa (vagy ahová a programot telepítettük) tartalmát ürítsük (ide tölti le a reklám html-eket) és az ''ads'' mappára alkalmazzuk a következő jogosultság-beállításokat:
Első lépésként a "Speciális" gombra kattintva szüntessük meg a jogok öröklődését, vegyük ki a pipát a jelzett helyről:

Az ezután felbukkanó kérdésre a "Másolás" gombot válasszuk!

Az OK gombbal lépjünk vissza az előző lapra és vegyünk ki minden felhasználót a listából, azaz senkinek ne legyen jogosultsága a mappához hozzáférni. Ha nem akarjuk elveszíteni a kontrollt a mappa fölött, a "Rendszergazda" és a "SYSTEM" beépített felhasználókat hozzáadhatjuk. Általános esetben a "Rendszergazda" felhasználóval amúgy sem kell belépnünk, letöltésre pedig sosem használjuk. A "SYSTEM" felhasználó hozzáférése jól jöhet fájlrendszer-javításkor, vagy vírusellenőrzéskor.

Ha mindezzel készen vagyunk, a FlashGet-nek nem lesz joga írni a könyvtárba, így megszűnnek a zavaró reklámok is.

A Windows XP Home Edition csak korlátozott mértékben engedi beállítani a számítógép, azon belül a mappák biztonságát. Ezzel a megoldással a Profesional Edition-höz hasonlóan megjeleníthetjük a "Biztonság" fület a mappák és fájlok tulajdonságlapján.

FIGYELEM! A módszer nem hivatalos, nem támogatott, és csak saját felelősségre alkalmazzuk!
Mindenek előtt készítsünk rendszervisszaállítási-pontot arra az esetre, ha netán probléma merülne fel a művelet közben.

A "Biztonság" fül előcsalogatásához töltsük le a Windows NT Security Configuration Manager segédprogramot, majd elindítva csomagoljuk ki egy tetszőleges mappába. Ezután keressük ki a "setup.inf" fájlt, majd kattintsunk rá a jobb gombbal és válasszuk a "Telepítés/Install" opciót.

Ezek után hozzáférhetünk a speciális biztonsági beállításokhoz is. Annyi kényelmetlenséggel azonban számolnunk kell, hogy az engedélyek angol nyelven lesznek feltüntetve.

Előtte:                                                                                                    Utána:

Az MSN/Windows Messenger a webkamerás képi kapcsolaton túl lehetőséget ad hangátvitelre is, így tulajdonképpen a videotelefonálás élményét nyújtja. Ha tűzfalat használunk, a hangátvitel engedélyezéséhez meg kell nyitnunk pár speciális portot.

A Windows XP beépített tűzfalát a következőképpen tudjuk megnyitni a Messenger(ek) számára: a tűzfal tulajdonságlapján a kivételek fülnél kattintsunk a "Port hozzáadása" gombra, majd adjunk egy tetszőleges nevet a szolgáltatásnak és írjuk be a következői portokat:

Ha nem a Windows XP beépített tűzfalát használjuk, akkor az általuk alkalmazott tűzfalban kell a fenti portokon engedélyezni a forgalmat.

Ebben a cikkben a hálózati kapcsolatok létrehozásáról lesz szó, arról, hogy miket kell beállítani a Windowsban ahhoz, hogy csatlakozni tudjunk egy távoli számítógéphez például otthoni hálózat építésénél.
A leírás alapján korábbi (Windows 95/98/ME - továbbiakban "Win9x") rendszereket is hálózatba kapcsolhatunk.

Lássuk a hálózat felépítését pontról pontra:
 

	Először is győződjünk meg róla, hogy a kábelezés rendben van, a hálózati kártyákon, vagy ha routeren/HUB-on keresztül csatlakozunk, ezen eszközökön van-e link, azaz él-e az összeköttetés, villognak-e a ledek.
	Ha mindez rendben, nézzük meg az IP beállításainkat. Win9x esetén Start - Futtatás... - "winipcfg" Windows 2000/XP alatt parancssorból "ipconfig": (A grafikus eszköz letölthető innen.) Amint látjuk, máris kaptunk IP-címeket, ez az úgynevezett APIPA (Automatic Private IP Addressing) tartomány, ilyen címre akkor áll be a hálózati interfész, amikor automatikus IP-cím lekérés (DHCP) van beállítva, de nincs elérhető DHCP-kiszolgáló. Több helyről hallani a tippet, hogy állítsuk át fix IP-címre, de ez nem szükséges, csupán néhány másodperces késlekedést okozhat a címek automatikus kiosztása rendszerindításkor.
	Maga a hálózat ebben az állapotban már működőképes. Ellenőrizzük is le, hogy a számítógépek látják-e egymást, pingessük meg őket oda-vissza, először IP-cím, majd számítógépnév szerint.
	Elképzelhető, hogy nem kapunk választ, ezesetben a tűzfal blokkolja a forgalmat. Most csak a Windows XP beépített tűzfalának beállításaira térünk ki. Windows XP SP1 esetén a tűzfal beállításainál engedélyezzük a bejövő echo kéréseket: Ha már itt járunk, a Szolgáltatások fül alatt vegyük fel a fájlmegosztáshoz szükséges portokat. A következő portok szükségesek
	Win9x/NT4 alapú rendszerek beengedéséhez: Windows 2000/XP alapúakhoz pedig:	• TCP 139 • UDP 137 • UDP 138 • TCP 445 • UDP 445
	Vegyük fel egyesével a portokat:
	Ha Windows XP SP2-t használunk, könnyebb a dolgunk, egyszerűen engedélyezzük a Fájl- és nyomtatómegosztást: Így alapértelmezésben csak a belső hálózatra engedélyeztük a megosztást, ezt ellenőrizhetjük a Szerkesztés gomb megnyomásával: Ha a fentiek alapján a Kivételek fülön engedélyeztük a megosztást, akkor a Windows tűzfal automatikusan engedélyezi a befelé jövő pingeket is, ennek utánajárhatunk a Speciális fülön, az ICMP Beállítások gombjára kattintva:
	Ha mindezt beállítottuk, oda-vissza tudjuk pingelni a gépeket, tehát az adatforgalom létrejöhet. Hogy megkönnyítsük a hálózatokon való tallózást, ellenőrizzük, hogy minden munkaállomás egy munkacsoportban van-e. (Nem feltétlen szükséges, de megkönnyíti a hálózat működését.) A Sajátgép tulajdonságlapján tetszőleges munkacsoport-nevet megadhatunk:
	Ha a Win9x rendszeren felhasználónév nélkül jelentkezünk be a hálózatba, vagy olyan felhasználóval próbáljuk elérni a célgépet, amely nem szerepel annak felhasználói közt, akkor Guest/Vendég felhasználói vagyunk az operációs rendszernek. A Vezérlőpult - Felhasználói fiókok alatt ellenőrizzük, hogy a vendég felhasználó engedélyezve van-e: Ezután ha a Vendég felhasználó vagy Vendégek csoport szerepelne a Helyi biztonsági házirendben (Start - Futtatás... "secpol.msc") az "A számítógép hálózati elérésének megtagadása" beállítás alatt, töröljük: Ezek után el kell hogy érjük a megosztott mappákat és nyomtatókat (megfelelő megosztási jogok esetén).
	Ha nem szeretnénk a Vendég felhasználót engedélyezni, hanem felhasználónév/jelszó páros segítségével akarjuk elérni az XP megosztásait, akkor vegyünk fel egy felhasználót a Vezérlőpult - Felhasználói fiókok alatt: A felhasználónak állítsunk be jelszót is, mert jelszó nélküli felhasználónak a rendszer alapértelmezésben letiltja a hálózati hozzáférést.
	Tiltsuk a Vendég felhasználót, és a biztonság kedvéért vegyük fel a korábban említett "A számítógép hálózati elérésének megtagadása" biztonsági beállítás alá a helyi biztonsági házirendben.
	Szintén a Helyi biztonsági házirendben ellenőrizzük, hogy a "Megosztási és biztonsági modell" "Klasszikus"-ra van-e állítva. Ellenkező esetben a rendszer minden bejövő felhasználót Vendégként azonosítana, azok pedig nem férnek hozzá majd semmihez, hiszen a Vendég felhasználót letiltottuk.
	Most már működnie kell a hálózatnak, ha megfelelőek a megosztási jogosultságok, mindenhez hozzáférünk. Win9x alatt semmit sem kell beállítani, hacsak nincs rajta tűzfal, ezesetben nézzük meg a program dokumentációjában, hogyan engedélyezhetjük a fent leírtak alapján a hálózati megosztásokat. Ajánlott olvasmányok a témában: Computer Browsing for SOHO Networks with Microsoft Windows File and Printer Sharing with Microsoft Windows A leírás eredeti formájában X-COM Microsoft/Windows blogjában olvasható.

Nos, a cím kissé elnagyolt, a probléma leírása hivatalosan a következőképpen hanzgik:
"A Prescott C-0 Stepping beállítású, Intel Pentium 4 és Intel Celeron D processzort nem támogató BIOS-t tartalmazó számítógépek lefagyhatnak a Windows XP Service Pack 2 telepítésekor"

Egészen pontosan egy olyan jelenséggel állunk szemben, hogy ha a fent megnevezett processzorral rendelkező számítógépünk van, a Windows XP Service Pack 2 telepítése utáni újrainduláskor a Windows betöltése megszakad, "megáll a csík". Ez integrált SP2-es telepítőre is vonatkozik.

A Microsoft kiadta a hiba javítását, mely kapcsolódó letöltés hivatkozásra kattintva letölthető.

A későbbi telepítési problémákat megelőzendő, ezt a javítást integrálhatjuk Service Pack 2-es telepítőkészletünkbe, így az eleve rendelkezni fog ezen frissítéssel, így gond nélkül telepíthetjük a Windowst bármilyen számítógépre.

Ennek menete hasonlatos magának a Service Pack 2-nek az integrálásához (lásd előző cikk).

Hogy elkerüljük a rendszertelepítés utáni időigényes és fölösleges Service Pack telepítést, integráljuk a javítócsomagot rögtön a telepítőkészletbe, így installálás után azonnal SP2-es Windows XP-t kapunk.

Lássuk ennek menetét főbb lépésekben:


   Másoljuk be az eredeti Windows XP telepítő CD tartalmát a merevlemezre (példánkban a C:\TEMP\XP mappába)

   Töltsük le a Windows XP Service Pack 2 javítócsomagot a Microsoft weblapjáról, majd helyezzük azt a bemásolt telepítőkészlet mellé.

   Nyissunk egy parancssort, majd lépjünk be a C:\TEMP\XP mappába és adjuk ki a következő parancsot:

Az integrált telepítés befejezése után lehetőségünk van egyéb (SP2 után megjelent) javítófoltok befűzésére is. Jó alkalom például a majd következő cikkben említésre kerülő "Prescott-javítás" integrálására. Ehhez töltsük le a foltozást és járjunk el hasonlóan. (WindowsXP-KB885626-v2-x86-hun.exe /integrate:C:\TEMP\XP)

Ha mindezzel elkészültünk, ki kell írnunk a készletet CD-re, bootolható formában. Ehhez szükségünk lesz a Windows XP telepítő CD úgynevezett "bootimage"-ére, másnéven indító képfájljára. A kapcsolódó letöltéseknél megtalálható mind a magyar, mind az angol verziónak megfelelő fájl. Példánkban a Nero Burning ROM CD-író alkalmazás 6.6.0.5-ös verzióját használjuk, az azonos jelentésű mezőket más programok esetén ugyanígy töltsük ki! A Nero-t megnyitva válasszuk a "CD-ROM (boot)" opciót, majd az összeállítást állítsuk be az alábbiak szerint figyelve minden mezőre! (képfájlnak a korábban letöltött "bootimage"-et adjuk meg) Adjuk hozzá az összeállításhoz az integrált SP2-es telepítőfájlokat:

   Ha mindennel készen vagyunk, indítsuk el az írást! Először lehetőség szerint újraírható CD-n kísérletezzünk!

A SATA-merevlemezek megjelenése óta folyamatosan felmerülő probléma: hogyan telepítsünk SATA-interfésszel rendelkező winchesterre Windows-t?

Nos a megoldás egyszerű, de kedvünk szerint bonyolíthatjuk is. Az első verzió, hogy az alaplapunkhoz kapott Driver Install CD-ről lemásoljuk a SATA-eszközmeghajtót egy floppy-lemezre és a Windows telepítésének legelső szakaszában az F6 billentyűt megnyomva bemutatjuk SATA-vezérlőnket a Windows Telepítőnek.

Ha nem akarunk floppy-zni, vagy akár nincs floppy-meghajtónk, más megoldás után kell néznünk. Mivel a telepítő csak floppy-ról képes beolvasni a drivert, nem marad más, mint integrálni a Windows telepítőkészletbe az eszközmeghajtót, így később beavatkozás nélkül képes lesz SATA-winchesterre is települni. Az integráláshoz segítséget nyújthat ez az oldal, most azonban nem kívánok a folyamatba túlzottan belemélyedni.

A művelet egyszerűsítése érdekében előkészítettem a legnépszerűbb, legtöbbször előforduló SATA-drivereket integráláshoz. Ezek a meghajtók a következők: Silicon Image SiI 3112r, 3114r, 3124r SATARaid Controller, Intel 82801ER SATA RAID Controller, VIA Serial ATA RAID Controller, Promise FastTrak 376/378/S150 TX4000 Series Controller.

Teendőnk a következő: töltsük le az operációs rendszerünk verziójának és nyelvének megfelelő csomagot, majd másoljuk be a Windows telepítőkészlet "i386" mappájába (a txtsetup.sif fájlt felülírva).
Ha ezzel megvagyunk csak ki kell írnunk CD-re a készletet, ennek menetéről és további javítófoltok, szervízcsomagok integrálásáról a következő cikkben lesz szó.

 

Az új MSN Messenger 7.0 kézírás funkciója csak akkor elérhető, ha a rendszerre telepítve van alternatív szövegbevitelt támogató szoftver.

Ez lehet az ingyenesen letölthető Tablet PC komponens, a Windows Journal Viewer, az Ink, vagy akár a Microsoft Office 2003 egyik szolgáltatása, a (''Közös Office szolgáltatások'' résznél található) ''Microsoft kézírás-összetevő'.
Ezen eszközök valamelyikének telepítése után (az MSN Messenger-t újraindítva) elérhetővé válik a kézírás.

Némely MS-DOS, illetve Windows alkalmazás az autoexec.nt, illetve config.nt fájlt hiányolja, vagy találja nem megfelelőnek.

A megoldás viszonylag egyszerű, mivel a Windows ezekről a fájlokról biztonsági másolatot tart a \Windows\Repair könyvtárban. A fájlok helyreállításához adjuk ki az alábbi parancsokat a Windows parancssorában. (Start-Futtatás: cmd.exe)
 

copy \windows\repair\autoexec.nt \windows\system32 /y
copy \windows\repair\config.nt \windows\system32 /y     

Figyelem! Ezek a fájlok "normális" napi használat mellett nem tűnnek/állítódnak el! A visszaállítás után javasolt egy alapos spyware- és víruskeresés, természetesen csökkentett módban.

A rendszer-visszaállítási (Sysytem Restore) pontok törlése két módon lehetséges. Vagy kikapcsoljuk a szolgáltatást minden meghajtóra, majd vissza, vagy pedig a "System Volume Information" mappa tartalmát ürítjük kézzel. (Alapértelmezésben nincs jogosultságunk a mappához, a mappa tulajdonságlapján a Biztonság-fülön adjuk hozzá felhasználónevünket a jogosultak listájához.)


Én az első megoldást próbáltam megvalósítani a WMI szolgáltatás segítségével. A szkript használható távoli számítógépeken lévő System Restore ürítésére (is), ehhez parancssorból kell futtatni a következő módon:

clearsystemrestore.vbs számítógépnév

Ha a "számítógépnév" paramétert elhagyjuk, vagy csak egyszerűen az Intézőből indítjuk, akkor a helyi számítógépen lévő System Restore-t üríti.

Természetesen a WMI szolgáltatásnak futnia kell és rendszergazdai jogok szükségesek.
Figyelem: hibakezelés nincs!


Forrás: X-COM

A felmérések szerint a felhasználók többsége azt szeretné, ha az operációs rendszer az eddiginél sokkal hamarabb lenne munkára kész, hidegindítás, hibernálás, vagy készenléti mód után egyaránt.

A Windows XP fejlesztésekor a nem titkolt cél az volt, hogy egy átlagos felhasználó gépén a bekapcsoló gomb megnyomásától a használható állapotig legfeljebb fél perc teljen el. Ezt az időt persze erősen befolyásolja a hardverek sebessége is, ezért a Windows XP fejlesztésének ebben a szakaszában a Microsoft szorosan együttműködött az egyes hardvergyártókkal. A legelső dolog a számítógép életében a BIOS – éppen ezért ahol lehet, még a BIOS-on is gyorsítottak. A számítógép indulásakor futó BIOS POST (Power-On Self Test) rutin, a memória ellenőrzése, a lemezek felpörgetése, a floppymeghajtó ellenőrzése, a gép gyártója által esetleg megjelenített logók, a videokártya esetleges logója, valamint az egyéb diagnosztikai eljárások sokszor már önmagukban meghaladják az előírt 30 másodpercet.

Éppen ezért találták ki a "Simple Boot Flag" nevű CMOS BIOS regisztert, amit az operációs rendszer a 0x70-0x71-es porton keresztül ér el. Ezen a regiszteren keresztül "beszélgethet" a BIOS és az operációs rendszer.

Az egyes bitek jelentése a következő :
0 = PNPOS Plug and Play operációs rendszer
1 = BOOTING Az előző boot sikeres volt
2 = DIAG Diagnosztika futtatása szükséges
3-6 = Nem használt, értéke 0
7 = PARITY Ellenőrzőbit

A PNPOS bit 1 értéke azt jelzi, hogy a számítógépen Plug & Play operációs rendszer fut. Ilyenkor a BIOS-nak semmi dolga a perifériák konfigurálásával, leszámítva persze a rendszerindításhoz elengedhetetlenül szükséges eszközöket (például a merevlemezt). Ha értéke 0, a BIOS-nak kell kiosztania az eszközök részére az erőforrásokat
A BOOTING bit 1 értéke azt jelzi, hogy az előz rendszerindítás sikeres volt, diagnosztikai tesztekre nincs szükség. A BIOS ilyenkor a POST futtatása (és további csicsák) helyett azonnal belefog a bootszektor betöltésébe.
A DIAG bit 1 értéke azt jelzi, hogy szükség van a diagnosztika futtatására (ezt beállíthatja az operációs rendszer, de maga a BIOS is, ha például a BOOTING bitet 0-nak találta).
A PARITY bit ellenőrzőbit: ha a beállított paritásérték nem jó, a regiszter tartalma érvénytelen, teljes rendszerdiagnosztika következik


Prefetching

A Windows XP gyorsaságának lelke az úgynevezett prefetch (előtöltés): a rendszer első indulásakor naplózza az összes lemezműveletet. A legközelebbi induláskor pedig az előző naplók alapján előre, párhuzamos, kötegelt lemezműveletekkel betölti a rendszerindítás során szükséges fájlokat, adatokat (eszközmeghajtók fájljait, a registry részeit, stb.) – még mielőtt a rendszer rájönne, hogy szüksége van rá. Amikor pedig kell, rögtön kéznél (azaz a memóriában) van az adat. A betöltés a "rendes" indítással párhuzamosan működik, így míg például az eszközmeghajtók az eszközök felismeréséhez szükséges elkerülhetetlen üresjáratukat töltik, a Windows szépen előkészíti a terepet a folytatáshoz. A Windows XP emellett a naplók alapján automatikusan átrendezi a rendszertöltésben résztvevő fájlokat a merevlemezen (így lényegesen megnő az egy műveletben betölthet komponensek száma, és persze lecsökken a betöltésükhöz szükséges idő ). Ennek köszönhetően a boot loader máris négy-ötször gyorsabb lesz, mint a Windows 2000-ben. A műveletekhez az XP (alapértelmezésben) az előző nyolc rendszerindítás adatait veszi alapul.
Mindezeken túl a Windows XP optimalizálja az eszközmeghajtók betöltésének sorrendjét, hogy a felhasználó minél előbb hozzájuthasson a bejelentkező képernyőhöz. Ha például a Windows XP nincs tartományban, és a bejelentkezéshez nincs szükség a hálózati komponensekre, azok indítása időben hátrébb csúszik (a Winlogon tehát nem vár többé a hálózat elindítására!). Sok eszközmeghajtó már nem sorban, egymást megvárva, hanem egymással párhuzamosan indulhat el.


BootVis

A bootvis.exe sokmindent elárul a rendszerindítási folyamatról. A Windows XP rendszerindításának folyamatát figyelemmel kísérhetjük a bootvis.exe nevű eszközzel, amellyel nem csak a különféle indulási idők, de a lemezműveletek, a processzor terheltsége, a "lusta" eszközmeghajtók is megfigyelhetők, sőt, akár módosíthatunk is az értékeken, de ez galibákat okozhat, s a végeredmény az lehet, hogy nem bírjuk életre lehelni a rendszerünket. (A Microsoft a BootVis segédalkalmazást le is vette a letölthető eszközök listájáról, mert sok otthoni felhasználó téves információk vagy félretájékoztatás miatt beleesett abba a hibába, hogy saját maga akarta még tovább gyorsítani a rendszert, aminek visszafordíthatatlan következményei lettek az operációs rendszerre nézve.)


Prefetching az alkalmazásoknál

Ezúttal tényleg igaz a marketingfogás: a Windows XP tényleg gyorsabban futtatja az alkalmazásokat! A prefetching algoritmus ugyanis nemcsak az operációs rendszer indításakor, de – hacsak kifejezetten le nem tiltjuk – minden egyes alkalmazás esetén is működik. Nézzünk csak bele a Windows XP \Windows\Prefetch könyvtárába! Jónéhány ".pf" kiterjesztésű fájlt találunk majd benne (és egy layout.ini-t, melyben összegzi a kapott eredményeket) Az egyes prefetch fájlok tartalmazzák az alkalmazások futása során használt lemezterületek adatait (fájlokat, .dll-eket, registry-kulcsot, stb.). Ha egy alkalmazáshoz már létezik prefetch-fájl, a Windows XP az alkalmazás indításakor automatikusan betölti a szükséges adatokat, hogy mire az alkalmazásnak szüksége lesz rá, kéznél legyen. (A rendszerindítás prefetch fájlja az notosboot-B00DFAAD.pf; ez a fájl tartalmazza az előző nyolc rendszerindítás adatait. Ez a fájl a rendszerindítás után 1 perccel jön létre, illetve frissül. Ha letöröljük, a következő rendszerindításnál nem lesz prefetch – ideális eszköz a prefetch hasznosságának kipróbálására).
Egy fontos dolgot jegyezzünk meg: a prefecth akkor képes igazán jól működni, ha van hova betölteni az adatokat. Éppen ezért a Windows XP memóriaigényének kielégítése teljesítmény-okokból fontosabb, mint az elődöké volt. A minimális 128 megabájt a mai memóriaáraknál már nem okozhat gondot.


A lemezterület automatikus optimalizálása

A prefetch jó és gyors működésének fontos feltétele, hogy a betöltendő adatok a lemezen is megfelelő sorrendben legyenek. Mit sem ér a prefetch algoritmus, ha a gyors betöltés során ide-oda kell rángatni a winchester fejét! A Windows XP ezért a számítógép pihenőidejében ("idle" állapot esetén) folyamatosan optimalizálja a merevlemezek tartalmát. A prefetch szolgáltatás a prefetch fájlokból kiolvassa a boot és az alkalmazások indításának adatait, és ezek alapján felépíti a layout.ini fájlt. Az automatikus defragmentálás ezután ez alapján működik. A layout.ini fájl 32 alkalmazás elindítása után jön létre először, és a rendszerindítások során automatikusan frissül.

Több helyen téves információként olvasható, hogy használaton kívüli fájlok lepik el a Prefetch mappát és egy idő után megtelik, lassítja a rendszert.
Ez nem igaz, a Prefetch hetenként kipucolja a felesleges fájlokat és három naponta, amikor a rendszerünket nem használjuk végrehajt egy optimalizációt. Az optimalizációt manuálisan is kierőszakolhatjuk a defrag -b c: paranccsal (ahol c: az XP installáció helye).

Némi "tuningra" azért van módunk.
A HKEY_LOCAL_MACHINE\SYSTEM\CurrentControlSet\Control\Session Manager\Memory Management\PrefetchParameters\...
...\EnablePrefetcher registry-kulcs értékét az alábbiak  szerint módosíthatjuk:
0 - Kikapcsolja a prefetch szolgáltatást,
1 - Csak a bootolás idejére engedélyezi a prefetch-t,
2 - Csak "alkalmazásindítási" prefetch engedélyezett,
3 - Mind a boot-, mind az alkalmazásindítási prefetch engedélyezett. (Alapértelmezett és javasolt)


Forrás: NetAcademia tudástár

A párbeszédpaneleket az "OK" gombbal elhagyva ismét hozzáférhetünk a mappához és annak tartalmához.



Egy másik eshetőség, hogy a régi rendszerben titkosítottuk a mappát és tartalmát. Ez esetben sajnos rossz hír, hogy nem fogunk tudni többé hozzáférni a mappához, mert a titkosítást védő egyedileg generált azonosítókulcs a régi rendszerrel elveszett.

Bánjunk óvatosan a titkosítással!

A fájlrendszer-titkosítást - hasonló problémák elkerülése végett - letilthatjuk a rendszerleíró-adatbázis szerkesztésével. Nyissuk meg a Registry Editort (Start-Futtatás: regedit.exe) majd navigáljunk a HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Microsoft\Windows NT\CurrentVersion\EFS kulcshoz és hozzuk létre az "EfsConfiguration" nevű DWORD (duplaszó) bejegyzést, értékként 1-et adva meg. Ezután véletlenül sem eshetünk a fenti hibába, ha titkosítani próbálunk egy mappát, fájlt az alább üzenetet kapjuk:

A titkosító fájlrendszer (Encrypting File System - EFS) működéséről bővebben a kapcsolódó cikkben olvashat.

Nos, néhány kérdést maga az üzenet is megválaszol: megtelhetett a lemez (bizony, törlésnél is szükség lehet rá, gondoljunk csak a Lomtárra), írásvédett a fájl, esetleg az NTFS-jogosultságok nem engedélyezik számunkra az objektum törlését, végül lehet, hogy a dokumentum meg van nyitva, program esetén a program fut. Ezt könnyen ellenőrizhetjük, tekintsük át megnyitott dokumentumainkat vagy pillantsunk rá a feladatkezelő "Folyamatok" fülén látható listára, nem fut-e a kérdéses program. (Ha gyanús nevű programot látunk futni, gyanakodhatunk vírus- illetve spyware-fertőzésre is. Eltávolításukról bővebben itt.)

Ha a fentiek nem vezettek megoldásra még mindig számos oka lehet a hibának. Elképzelhető, hogy megsérült a fájlrendszer, javításához futtassuk a chkdsk /F X: parancsot (ahol X: az ellenőrizni kívánt partíció betűjele). Ha kérdést kapunk, hogy legközelebbi újraindításkor legyen-e ellenőrizve a fájlrendszer, mert jelenleg zárolt a kötet, válaszoljunk igennel (I) és indítsuk újra a rendszert.

Egy további eshetőség, hogy valamilyen speciális, fenntartott karaktert tartalmaz a fájl/mappa neve.

A felsoroltakon kívül a lefoglalt nevekhez tartoznak még a: "COM1" - "COM9" "LPT1"- "LPT9" "PRN" "AUX" "CON" valamint a csupa szóközből álló nevek.

Ha valamilyen hiba folytán mégis létrejött valamely fájl/mappa a fentiek közül, egy speciális paranccsal (\\?\) utasíthatjuk a Windows-t, hogy ne vegye figyelembe, ha az útvonalnév tartalmaz védett karakterláncot: adjuk ki (mappa esetén) az rd \\?\c:\útvonal\mappanév
fájl esetén a del \\?\c:\útvonal\fájlnév.xxx parancsot.

Mindezen túl .avi kiterjesztésű videofájlokkal is akadhatnak hasonló gondjaink itt kicsit más természetű problémáról van szó, ugyanis az Explorer beolvassa a fájl jellemzőit és előfordulhat, hogy "nem engedi" el, miután elhagytuk a fájlt. Ennek a problémának az orvoslásához a Registry Editor-ra lesz szükségünk (Start-Futtatás: regedit.exe).

A törölt, módosított registry-bejegyzésekről minden esetben készítsünk biztonsági másolatot!

Navigáljunk el a HKEY_CLASSES_ROOT\CLSID majd töröljük a következő kulcsot: {87D62D94-71B3-4b9a-9489-5FE6850DC73E}
Ezután HKEY_CLASSES_ROOT\SystemFileAssociations\.avi\shellex\PropertyHandler kulcs alatt töröljük az (Alapértelmezett) karakterlánc tartalmát. (Magát a sztringet ne!)

Szükség esetén indítsuk újra a rendszert.

Ne feledjük: vírus-, spyware és adware-irtást is mindig csökkentett módban végezzünk!

A csökkentett módról és annak eléréséről bővebben olvashat a fent elérhető Microsoft Tudásbáziscikkben.

Mit tegyünk, ha az asztalon letörölhetetlen, furcsa ikonok jelennek meg, amik ráadásul a jobbkattintásra sem reagálnak vagy speciális menüt jelenítenek meg?

Több ártalmatlan alkalmazás hoz létre efféle ikonokat (pl. hp nyomtatók, szkennerek segédprogramjai, Microsoft Outlook), azonban legtöbbször valamiféle kártevő tevékenységének lehetünk tanúi.

A nemkívánatos ikonok eltávolításához először is (rendszergazdaként) nézzünk be a "\Documents and Settings\Rendszergazda\Asztal" valamint "\Documents and settings\All Users\Asztal" könyvtárakba, hátha ide bújtak el előlünk és jogosultság híján nem tudunk megszabadulni tőlük.

Ha itt nem találjuk őket, nagy valószínűséggel a rendszerleíró-adatbázisban rejtőznek.

Indítsuk el a Windows Registry Editor-t (Start-Futtatás: regedit.exe) majd navigáljunk el a HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Microsoft\Windows\CurrentVersion\Explorer\Desktop\NameSpace kulcshoz, ahol alapértelmezésben négy hosszú kódból álló kulcsot találunk. Egyesével kijelölve ezeket a kulcsokat a jobb oldali táblában az "(Alapértelmezett)" sztring értékeként megláthatjuk az ikonok valódi nevét. Ha megtaláltuk a keresett betolakodókat egyszerűen töröljük a kulcsot.

Az ikonok eltávolítása természetesen nem elégséges megoldás ebben az esetben, hisz' a fentiek szerint egy spyware vagy adware program szállta meg gépünket. Az itt leírt módon védekezzünk ellenük!

Előfordulhat, hogy a számítógép bekapcsolásakor a Windows logó helyett ez a hibaüzenet fogad minket. Mi is történt? Az NT loader nem tudott elindulni a bootpartícióról, nagy valószínűséggel azért, mert az MFT (Master File Table) túlságosan töredezetté vált. Ez abban az esetben fordulhat elő ha a kötet gyökérkönyvtárába gyakran, illetve sok fájlt ír valamilyen program. (tegyük fel, egy alkalmazás valami oknál fogva folyamatosan a gyökérbe dolgozik - egy konkrét esetben például egy kifagyott játék szemetelte tele a gyökérkönyvtárat, elárasztva azt többezer apró fájllal.)

A hiba viszonylag egyszerűen elhárítható, (a fölösleges fájlok törlése után) egyszerűen töredezettségmentesítsük a kötetet (a merevlemez-meghajtót áthelyezve egy másik gépbe). Ez a művelet nagy valószínűséggel helyreállítja a particiót, előfordulhat azonban, hogy ez mégsem elegendő. Ez esetben segítséget kérhetünk a helyi Microsoft képviselettől, a tőlük igényelhető bcupdate segédprogram még mindig orvosolhatja a problémát. A bcupdate használata a következő: bcupdate X: (ahol X: a javítandó partíció betűjele), de ezt bizonyára felleljük majd a kapott dokumentációban is.